Mai napra terveztem egy kis gyakorlást ezt a reggeli sétánál terveztem de a idő közbeszólt ezért egy rövid séta után itthon gyakoroltunk amit videóra is vettem. Izzyvel nagyon jól haladunk a csehes beüléssel még pontatlan de érti hogy mit szeretnék tőle. Paminak nem tanítottam semmi újat vele csak átvettem amit tud. Neki majd a hét folyamán szeretném megtanítani a körbetolatást. Majd volt egy kis ajtócsapkodásos gyakorlás is. ZiZinek ez nagyon jól megy. Pampusnak kevésbé de tudja mit kell csinálni. Majd egy kis takarítás után mentünk le sétafikálni jött velem Dóri is egy kisebb kört tettünk majd leültünk a rétre az egyetlen ágas bogas fa alá ami adott egy kis hűvöset a fullasztó melegben.A beszélgetésünket félbeszakítva jött két kisfiú hogy meg simizhetik e a kutyákat. Miért is ne Izzy teljesen jól viselkedett még hanyatt is vágta magát nekik hogy a hasát simogassák Pami is nagyon jól közeledett feléjük meg se ijedt tőlük a kicsiknek a vizslaasszony nagyon bejött főleg hogy pacsikkal halmozta el őket. Észbe se kaptunk és azon vettem magam észre hogy már 2órája lent vagyunk így mentem fel velük. A további idő eseménytelenül telt. Majd elérkezett az esti sétánk most célirányosan mentem a rétre már ott volt a szokásos banda szerencsére Daisy a spániel nem volt lent viszont Johnny a tacsi ott volt nah lesz ami lesz én oda megyek nem érdekel Pami pórázon Izz pedig szabadon ő egyből bele is csapott a közepébe míg Pampust körbe letámadták Johonó persze végig támadólag lépet fel vagy is ilyen áll támadás volt mert ha komolyan gondolta volna biztos hogy nem ez lett volna a végkimenetel.Volt nagy kergetőzés még Zizi is játszott kivételesen.Mire a töpszlik lefáradtak Pami oda ült mellém majd Johnny végig ott ugatott melletem mondom ha nem Pami ugrik neki majd én fogok már az egész fejem zenget tőle Paminak nem tudom hogy van ennyi türelme végül a gazdája felvitte.
Amíg ez az esemény zajlott Bizi a másik tacsi fiút fogta ki magának állandóan mászott rá fele és meghágta na ez most nem tudom mi volt nála próbált dominálni vagy valami más. Akár hányszor rászóltam leszidtam mint akire nem hatott a dolog pár másodpercig normális volt majd kezdte előröl nah mondom jó kislány.
Később jött egy kislány Bogi már ekkor labdáztam Pulával de ő felváltott.Mivel ő már ismerte régebbről Pamit még trükközött is vele szlalomozott pitiztette stb. Közbe megint egy kisebb csapat alakult mert jött egy staffi meg egy német vizsla spániel keverék hát mit nem mondjak igen csak jól sikerült keverék hatalmasan aranyos feje van mondjuk picit uszkáros is volt a szőre. Velük beszélgetünk majd indultunk haza mert a szúnyogok igen csak táplálkoztak belőlem :D