2012. május 28., hétfő

Jó de még nem az igazi

Sikeresen hazaértünk a telekről. Szóval kezdem is a beszámolót. Pénteken semmi különöset nem csináltunk Pamival gyakoroltam egy picit a trükköket. Hát enyhén szólva kezdi elfelejteni az "újabbakat" Izzyvel a körbetolatást gyakoroltam majd labdázgattunk és a kölcsön kapott furminátorral ki furmináltam Pamit és még egy kutyát gyártottam a nagy szőrcsomóból viszont mikor fésültem egy nagy sebre lettem figyelmes Pam farka végén majd közelebbről megvizsgálva látszott hogy el van neki törve és már úgy ahogy össze is van forva mert egyáltalán nem fájt neki mikor meg piszkálgattam. Szóval így van egy kis görbület szegényem farkincájba de nem zavarja különösebben. Szombaton nap is esemény nélkül telt el. Kutyik hol pihentek vagy szaladgáltak fel alá. Tegnap viszont előszedtem az akadályokat egy kisebb pályát kiraktam. Mire eleredt az eső juhéé. De szerencsére hamar el vonult. És Pampus igen csak elemébe volt így hát neki is kezdtem midibe futott végig hogy most ne arra koncentráljunk h leveri előröl hanem azt hogy élvezettel menjen. De sajnos ő ment volna én meg pancserkodtam mind a 2 kutyával. Nem tudtam megfelel jegyezni a pályát mutogattam én össze vissza. Vagy épp Izzynél a szlalomba nem vettem észre a hibáit. De összességébe tetszett hogy mentek repesztettek ami Paminál mostanság nem szokás. Izzy is szépen csinálgattam rá meg főleg büszke vagyok mert elmondhatom hogy a balos szlalomja is alakulgat szépen lassan. 
 Ma reggel pedig egy rettenetes feladat cárt rám. Rögtön ahogy felébredtem anya mondja hogy Izzyt fürdessem meg. Mondom jó de hát miért nem rég volt fürösztve. Ahogy le értem a lépcsőn Izzy nyüszög az ajtóba hogy ő be szeretne jönni. Épp csak ki kukucskáltam de az a szag ami megcsapott. Hát kész ez a kutya. Ősszel is megszívatott rendesen belehempergett a csöves sz*rba. Nem akarom részletezni de ki lehetett venni mit is ebédelt az illető és ez nagy nehezen le kellet subickolni róla. Nah de térjünk vissza felöltöztem Izzyt a kádba egy kis tusfürdő ez az amit épp találtam mert hogy kutyasampon miért is lenne kint. Mikor már jöttünk haza fele még igen csak volt szaga. Szóval haza érve még egyszer meg kellet fürdetnem most már kutya samponnal ami igen csak erős mentolos illata van és el is vette ez a förtelmes szagot. Hála az égnek. :D
 
 

A vidőről csak annyit hogy a zónázós részek nem mostansági felvételek. Jah és anyum videózási technikája is külön művészet. :)

2012. május 23., szerda

..

Nos gyors leszek egy kis helyzet jelentés. Izzyvel új trükköt tanulunk a "körbe tolatást" ami kisebb nagyobb sikerekkel megy. Persze most is megint én hátráltatom Zizgőt. Szegényre ideges lettem mikor tanulta a trükköt mert más direkt tette hogy ő mekkora egy idióta én meg felemeltem a hangom és neki már ennyi elég is volt hason csúszva fetrengett előttem kis érzékeny. abba is hagytuk tegnap és ma is elővettem. Persze Zizibe a rossz emlék maradt meg szóval előröl az egészet most már szépen csinálja igaz rá kell segíteni de már örömmel csinálja. És ez számít. Hétvégén megyünk ki a kertbe persze jön Pami. Úgy tervezem Izzyvel keményen rágyúrunk a szlalomra Pamit meg meg próbálom lelkesíteni könnyebb pályákon. Mert úgy vettem rajta észre mint ha nem élvezni úgy mint régen meg csinálja de nem olyan élvezettel. Majd megpróbálok hozni egy vidit a múltkori zónázásról csak hozzá veszem majd a mostani vidiket is.

2012. május 20., vasárnap

Sóstó

Mai nap 2. bejegyzése ez is ritka alkalom. Estefelé mikor már kezdett hűlni az idő anyáékkal kikocsikáztunk Sóstóra körbejártuk a tavat fagyiztuk Izzyt szinte minden második kisgyerek meg simizte és nagyon szépen tűrte. Persze anyum megint csak beégetett. Egyből ha egy kisgyerek ment el mellettünk fogjad a kutyát stb Persze a szülök meg nagy kerek szemmel meg néznek vissza ránk.. Azok az idők már elmúltak mikor Izzy kitámadott most már ő egy teljesen higgadt eb lett. Egy dolgot nem tűr még el a kisgyerekektől ha szaladva visítanak. De most már kifejezetten szereti őket. Elég nagy nyüzsgés volt a tó partján sok kutyás is volt egy kis tacsival játszott jól össze haverkodtak. Meg állandóan szaladt volna be a tóba csak sajnos tilos kutyát úsztatni. Szépe el telt ez a nap is a blöki teljesen le merült nem is kell altatni az biztos.
 

Kutyasuli

Tegnapi elhatározás folyamán anyumat csak sikerült meg győznöm hogy vigyen ki minket. Persze ez már reggel variálódott mert anyum fél az idegen kutyáktól. Persze menjünk ki Izzy volt gazdájához. Mondom hurrá ismét bolond lesz és nem akar oda figyelni. Kicsit késve megérkeztünk de még nem kezdték el a foglalkozást. Rengetegen voltunk most jó sok spanisok. És még ismerős arcokat is láttunk. A helyi kutyások is színre léptek igaz ők még csak megnézték hogy, hogy mennek itt a dolgok. Majd elkezdődött az engedelmes foglalkozás. Eleinte katasztrofális volt a kutya nem figyelt rám végig kereste hol vannak anyáék mindent csak akkor hajtott végre ha meg emeltem a hangom. Majd szünetebe be jött Miki oda engedtem Izzyt majd Miki nem foglalkozott vele nem nézet rá stb. Ott is hagyta innentől egész kezelhető volt kivétel a szünetekbe. Mert olyankor el el szaladgált tőlem. Tudtam gyakorolni egy kicsit a szlalomot amit szépen csinált csak mindig hamarabb ugrott ki. Szóval ha megyünk a kertbe a szlalomra fogunk ismét gyúrni. Lettek képeke is igaz nem anyum jóvoltából mert hogy ő a kocsiból ki nem tette a lábát. A kiképző ismételten megdicsért minket. Hogy Izzy szinte már a gondolatomat is tudja ha koncentrál rám meg hogy szépen kommunikál velem mert a szemét állandóan rajtam tartotta. Amit én nem vettem észre. Viszont képről vissza nézve tényleg szépen figyelget.

2012. május 18., péntek

Hosszú délután

Sziasztok picit el voltam tűnve mostanság de még élünk és virulunk. Hogy a hétvége se maradjon le le írom tömören mi is történt. Megint csak a telken voltunk. Gyakoroltam velük a zónázást Pamival frisbeeztem. Majd jött a vihar és ennyi is lett volna a gyakorlásunk.

A mai nap pedig ahogy haza értem a suliból csörög a telefonom egy régi osztálytársam Fanni volt hívott hogy nincs e kedvem ki sétálni a kutyákkal az erdőbe. Én meg nem kell 2x kérdeznie még szép hogy igen. Ő vele egy beagle volt Oszi fanni szokott rá vigyázni mikor nincsenek otthon a gazdái. Nagyon tüneményes kutya csak kicsit neveletlen húzgál mindenkit vuuvuzgat haláli az eb. Majd ki értünk ittak a blökik és uzsgyi pórázról le az elkerített részen szaladgáltak fel alá.Jól elfáradtak visszafele pedig nagyon szépen jött Oszi Izzy is ügyike volt viszont a behívása csak akkor ment ha már ordítottam. Sajnos kullancs nélkül se úsztuk meg már mikor kiléptünk a bicikli útra 2-2 kullancs volt mind két kutyán. Itthon pedig jól átnéztem de nem láttam benne majd eg y fél óra elteltével Vakarózgatott Iz és persze hogy egy kullancs csak már belé volt fúródva. Remélem többet nem fogok találni benne. Olyan fél hat fel értünk hata és ismét csak csörög a telefon Dóri volt Blökivel hogy megyünk e le huh mondom ez így húzós lesz varjunk még egy órát és utána. Majd hétkor indultunk új terepet felfedezni egész jó helyeken jártunk még tudtunk volna menni de sötétedett ránk fele ezért a főútnak vettük az irányt és go haza. Izzy megismerkedett a lovakkal de csak messziről
Majd hazaérve felugrottam még Dóriékhoz a furminátor ért persze hogy elbeszélgettük az időt. Meg Izzy rácuppant a távirányítós helikopterre félt is tőlle de el is akarta kapni nem tudta hova tegye ezt a dolgot.Végül olyan tíz órára haza estem vele és vacsorázott most pedig húzza a lóbőrt. Szegénykémnek húzós napja lehetett így hirtelen.  
 
 
 
 
 
 
 

2012. május 8., kedd

Ez is az is

Sziasztok! Nem is tudom igazán hol kezdjem hétvégén nem történt semmi egyéb nem agiztem Pamival frisbeeztem. Meg próbálgattam hogy messziről tollason be a lábam közé ami kiesebb nagyobb sikerrel ment. Izzyvel zónázgattam egy kicsit egyre ügyesebb mondjuk ami a legnagyobb hogy a palló le járókájának a közepére ül bele. De ügyin kijavítgattuk ezt is. Tanulgattuk a balosa szlalomot ami nagyon kifogott rajta sőt még rajtam is. Paminak nem kellet tanítanom de Izzy egyáltalán nem tudja mit kezdjen vele ha én a jobb oldalára kerülök neki.Lassan de biztosan végig tud menni. Hétfőn nekünk nem volt suli de nem is csináltunk semmi különöset nem is gyakoroltunk este nagyim hozott haza valami kék polár anyagot nagy örömére szét is szabdaltam és meg kezdtem a tépőjátékok gyártását. Ma pedig a testen való dobbantást tanítottam Izzynek nagyon szereti fel is vettem vidire.

2012. május 5., szombat

Délelőtti piknik

Mára megbeszéltük dórival hogy ki megyünk a Bujtosi tóra és ott töltjük az egész délelőttünket. Nagy kapkodás közepette el is indultunk. Kijelenthetem hogy Izzy fertelmesen sétál a hámba. Nos mire kiértünk már nagy meleg volt így be húzódtunk a fák alá letelepedtünk a blökik meg szaladgáltak vagy épp meletünk pihentek találkoztunk egy magyar vizsla kisasszonnyal aki épp tüzelt persze a gazdája csak oda hozta hozzánk. Blöki bezzeg bepörgött. Majd mikor elmentek Dóri elengedte majd hus a kutya az útfelé indult meg.  Ki is szaladt de megijedt és gyorsan vissza spurizott a gazdijához. Felmentünk a dombra is ott is fotóztam az ebfajzatokat. Majd indultunk haza. Sajnos a holnapi tervem meg hiúsulni látszik mert úgy volt megyünk kutya suliba de helyette megyünk megint a kertbe és Pamizhatok :)








 Jah és fel avattuk a pórázunkat is ami sikeresen el is szakad :/ Vagy is csak az
egyik termo szál.

Kilátás a dombtetőről :)


2012. május 2., szerda

Hám és videó

Még egy friss mára :D
Délután ahogy haza jöttem a suliból a konyha asztalon egy narancssárga kupac fogadott engem annyira meg örültem végre meg érkezett a kis szettünk.
Fel is avattam hamar. Szeretem volna pár jó képet lőni lent a Bujtosi tónál róla de hát nagyon meleg volt így inkább nem sétáltam el vele oda.  Készítettem pár képet de mindegyiken el van folyva ez a lökött. Így fent egy kis hűsölés után az erkélyen csináltam róla pár képet. Viszont Izzy kedvence a tépőjátékos póráz.

És a hétvégéről a videó:

Tikasztó hőség

Kicsit elmaradva de kezdem a hosszú hétvégéről a beszámolót.
A szokásos felállás kis kocsi dugig megpakolva 4 ember + egy kutya 20km később 2 kutya. Aztán pakolászás alvás. Szombaton elkezdtem macerálni az ebeket elmentem velük egy jó kis sétára déli órákba pihi Pami a hűvösbe Izzy napon. Estefele kiraktam egy egyszerű kis pályát. Ügyesek voltak a csajok és pörögtek is. Hamar abba is hagytam a dolgot mehetek amerre láttak. Vasárnapi nap már húzósabb volt reggel elindultunk egy kis túrára az erdőbe a Tisza mentén Egy jó darabon pórázon hoztam őket de apa biztatására elengedtem persze nem nagyon akaróztam mert féltem hogy valamelyik rossz akaró vadász kilövi. A blökik nagyon élvezték hogy a sűrűbe szaladgálhattak fel alá ha majd bele a Tiszába. Kis híján el is tévedtünk majd hirtelen valahonnan oda szólnak hogy fogjam meg a kutyát mert agyon lövi. Gondoltam egyet kösz szépen közölhetnéd finoban velem hogy fogjam pórázra őket. De sajnos igaza van. Nem értem miért nem lehet el engedni a senki földjén a kutyát már városba se lehet mert azért is büntetnek teljesen ki vannak szorítva a kutyások. Nah de nem is hergelem magam.

Sikerült kijutnunk a strand részhez itt találkoztunk egy fickóval aki mesélte hogy ilyen tanösvényeket csinál Tiszadob felé a kastélyig nyugodtan elnézhetünk senki nem fog minket elüldözni onnan. Hát ez is terve van most már véve hogy egy séta alkalmával ellyukadjunk oda. 

Olyan 10 órára haza is értünk hagytam az ebeket pihenni majd bent gyakoroltunk egy kicsit Pamival átvettem az összes trükköt. Izzyvel meg jobban rágyúrtam a tolatásra. Délután pedig mentünk ki a Tisza partra. Majd egy óra múlva vissza bográcsozni. Megint csak kiraktam egy kis ugrabugrálós pályát ügyik voltak a csajok.


Kedden is a vízparton voltunk este ismét agility de most már egy nehezebb pályát sikerült kirakni amit netről néztem le.Picit szűkösre vettem a formát mert hely híján szó szeint majdhogynem egymás szájába voltak az akadályok. Izzy pörgött a maximumon viszont a karika valamiért nem megy nekünk mindíg el szalad alatta. És egy újabb rosszabb szokás hogy a távolugrón semmi hajlandóságot mutatva az ugráshoz szépen végig sétál rajta. Szép lassan sikerült a távos problémát beszüntetni a végére már a karikát is. De legközelebb kíváncsi vagyok mit fog produkálni. Pami gyönyörűen végig ment a pályán igaz nem az ő méret osztályán belül meg néha más akadályt szeretet volna meg ugrani de mindíg sikerült lehívnom róla. 
Hétfői nap pihenéssel és pakolászással telt viszont a kutyák is használhatatlanra fárasztották magukat.