2012. augusztus 25., szombat

Gyors összegzés

Sziasztok a héten alig csináltunk valamit a nagy meleg miatt mindennapi séták reggel délbe rövidke időre mentünk le este meg lent voltunk akár több óra hosszát is. Pénteken gyakoroltam Izzyvel ügyike volt nagyon pörgött lehet jót s tett nekünk ez a kis szünet a menet közbeni ültetés fektetéssel még mindig gondunk akad sőt már a csehes beüléssel is. Sajnos olyan sok időm meg nem is nagyon volt mivel készülődünk nyaralni és megy a kapkodás szóval hétfőtől ne várjatok minimum 10 napig frisset mert oda leszünk Görögbe addig Izzykére majd a nagyim vigyázz. Holnap még megtartom a nyár utolsó lovazós napomat is mert megyek az uncsimékhoz talán hozok egy két képet. Bocsika mindenkitől de most csak ennyi telik tőlem. Addig is mindenkinek jó kutyázást és élvezzétek ki ami még van a nyárból!

2012. augusztus 20., hétfő

Hosszú hétvége

Hol is kezdjem a múltkori bejegyzés igen össze csapot volt szóval most megpróbálok formát önteni ennek.

Először is had gratulálja mindenkinek aki részt vett az U.F.O kutya bajnokságon!
Nos kezdeném is a beszámolómat. Pénteken olyan 6körül indultunk el persze felvettük Pamit ott el is ment az idő és mire megérkeztünk már sötét volt. Kiszálltam a kocsiból az ebeket próbáltam maradásra bírni sikertelenül Pami kiugrott a kocsiból és szaladt el. Majd hallok egy mély ugatást és ezt követően morgást is gyorsan apa kapcsolt egy villanyt és egy hatalmas nagy öreg német juhász volt "kikötve" a szomszédnak a lomjai közé és a kutya a mi telekrészünkön volt. Pamival igen csak méregették az erejüket így Pamit ledominálva elküldtem hátra majd kivettem Izzyt a kocsiból és őt is elvittem hátra szaladgáljon végezzék el kisebb nagyobb dolgaikat.Majd bezártam őket a házba én meg szemügyre vettem a jövevényt. Nem volt előtte se étel se víz. Így egy kisebb haverkodás után vittem neki vizet amit ő teljes örömmel fogadott hamar el is tűnt a kutyába egy nagy tálnyi víz majd még hoztam neki 2ilyet. Meg kínáltam táppal de nem kellet neki főztem neki tésztát ki és beáztattam a tápot közbe Izzyéket is megetettem. És ezt a fogást már jobban díjazta az öreg úr. Szombat reggel ismét vittem neki vizet és már hagyta hogy meg simizem közbe össze barátkozott Pamival. Olyan 10-11 óra körül jött a szomszéd hogy mikor visszük el innen ezt a kutyát. Mi nagy meglepődötten mondtuk hogy azt hittük hogy az övé.Így hát megpróbáltuk elengedni a törmelékek közül egy igen hosszú láncot sikerült kiszabadítanunk hát nem csodálom hogy szerencsétlen kutya nem tudott hazamenni.Így megszabadítottuk a lánctól és apa ki vitte az útra had menjen haza. egy darabig itt bóklászott előttünk majd elment.
A nap további része eseménytelenül telt  elkezdtem kipakolni az akadályokat egy igen jó pályát sikerült kinéznem. És a csajoknak is tetszett eszméletlen ügyesek voltak főleg Izzy olyan jól veszi le a jeleimet. Pamika is nagyon ügyes volt picit szétszórt de ügyes nagyon rá volt pörögve a tépős játékra és tepert mint az atom nem is tudta bevenni a kanyarokat.Egy hiba nélküli pályát nem tudtunk menni de legalább élvezettel csinálta. Kicsit mikor lehiggadt mentem vele még 2x kajával és bizony tud ő szépen hibátlanul menni csak nem kell hozzá kapkodni :D A nap végére a kutyák teljesen ki voltak ütve.Már késő este lehetett mikor kint felkapcsolódott a lámpa kinéztem erre megint itt volt a német juhász de mire kimentem már se híre se hamva nem volt.
 Vasárnap délelőtt semmi különöset nem csináltunk a kutyák császkáltak a kertbe fel alá ha megunták pihentek. Délután 3 kor lementünk a partra volt valami rendezvény de nem mentem közel mert Pami teljesen bepánikolna így dobáltam nekik a botot úsztak egy kicsit volt kint egy ismerősöm elég sokáig lent voltunk. Majd mire hazaértünk kezdet jó idő lenni így amíg Izzyék pihentek ki raktam egy jó kis kanyargós pályát. Persze be is tett nekünk főleg Paminak mert sose úgy ugrotta meg az akadályokat ahogy én azt mutattam neki. De némi gyakorlás után ezt is sikerült megoldanunk.Próbáltam pár képet csinálni de már kezdett sötétedni így nem sikerültek olyan jól a képek.
Bent ültem a házba mire hallom hogy Pami ugat ami tőle nagy szó mert csak úgy nem szokott kimegyek erre egy macska szemez a fáról. Több órán át szobroztak ott a kutyák a fa előtt végül bezártam őket a házba. Pedig a dilinyós macsaka simán eltudott volna menni mivel a fa az kívül volt a kerítésen.




 Mai nap pedig pakolászással telt. Olyan 1 óra körül sikerült elindulnunk Pamikát kiraktuk senki nem volt otthon így telefonáltunk mentünk két utcával lentebb.Mert hát ott voltak az ismerősömék. Míg csumáztuk a paprikát Izzy feküdt a pad alatt és kiderült Izzy végül is honnan szökött el. Pont a szembe lévő házba élt a spancifüles egy csajnak vitte oda a barátja Izzyt ajándék képen egy jó darabig bent lakott a házba de utána kikötötték és nem foglalkoztak vele ő állandóan sírt monda az ismerősöm anyukája hogy nem is nagyon tudott tőle aludni több napig.Kaját nem kapott mást csak kenyeret vagy egy kis leves tésztát. Így Izzynek marha nagy szerencséje volt hogy elszökött és hogy hozzánk került. Kérdeztük a mamát hogy nem mondta hogy hiányzik neki a kutya. És még mondta neki hogy örült hogy elszökött innen mert csak nyűg volt neki.
Éljen a felelősség teljes állat tartás.







2012. augusztus 17., péntek

Kutyasuli

 Bocsi hogy mostanság eltűntem de nem sok erőm volt írni de most pótolok egy kicsit.Múlthét vasárnap ismét kilátogattunk a suliba.Most hamar érkeztünk így volt időm lepakolni beszélgetni ismerkedni a többiekkel.Lassan gyülekeztünk mire kezdődött volna a foglalkozás már 20 fő felett álltunk és még ennél több kutyával.Első körbe Izzy gyönyörűen jött picit még szét szórt volt de figyelgetett. Majd a szünetbe egy picit felpörgettem mentem két kört az akadály pályán utána hagytam had ismerkedjen. Majd a következő körbe álomszépen jött figyelt csinált mindent viszont ez az ül meg a fekszik hűű hogy hogy keveri őket főleg a menet közbeni ültetéssel van a gondunk mert ilyenkor lefekszik. De kaptunk sok dicséretet. Majd volt még egy kör foglalkozás.Ezután kicsit gyakoroltam vele a zónázgatást a pallón és a hintán meg egy kis szlalomot is. Majd hátul letelepedtünk és beszélgettünk addig a kutyák játszottak vagy épp pihentek. Közbe néztük az őrzővédő foglalkozást.Majd olyan 11 felé jöttek anyáék értem. Oda mentem még Atillához köszönni és megkért engem hogy hozzak már neki az akadályokról tervrajzokat meg hogy mi hiányzik a suliból az agility akadályok szempontjából.Kicsit megörültem hogy végre talán itt is lesz Nyíregyen lehetőség akár csak hobby szinten agilityzni mert hogy a környéken használható pálya nem nagyon van.

Ma pedig megyünk ki a kertbe és tudok gyakorolni kint az ebekel. Már ha a héten nem tettem ezt Izzyvel sajnos semmi kedvem nem volt gyakorolni vele.

2012. augusztus 6., hétfő

Végre agility

Pénteken megint a szokásos tortúrával indultunk el a telkünkre  hamar meg is érkeztünk. Egy kis pakolászás után kezdtem felállítani egy kisebb pályát majd vártam hogy hűljön a levegő. Bemelegítés után Izzyvel kezdtem a dolgot hát mit is mondjak nem ezt vártam valahogy tőle amit produkált 2 hibás kör után nem is érdekelte a dolog. Sajna egyszer elfelejtettem hogy is van tovább a pálya másodszorra meg Pamika okoskodott bele. Harmadjára sikerült lasusággal végig mennünk egy csúnya zónázással is.Ez után Pamika jött ő viszont túl volt pörögve nagyon jól ment a csajszi. Ahhoz képest hogy majd egy hónap kihagyás után így mentek nagyon örültem neki.
Szombaton egész délelőtt nem csináltunk semmit esetleg Zizit fésülgettem mikor leszaladt a kert végébe és tele lett bogánccsal a szőre.Két óra fele lementünk a partra és végre tudtam úszni az ebekkel mert hát már nem volt olyan koszos a Tisza. Pár óra hosszát lent voltunk majd mentünk vissza mert mindenki akart valamit ütyködni a kertbe. Én sikeresen bővítettem az ugró akadályok számát + 1 és még egy féllel mivel a dekapírfűrész bemondta sz unalmat. Majd megint este felé egy újabb pályát raktam ki amibe a gyengénk volt a balos szlalom. Megint csak Izzyvel kezdtem hihetetlenül szuper ügyes volt a blöki pörgött a meleg ellenére és ahhoz képest hogy menyit úsztunk lent a parton még mindig bírta. És kellemesen csalódtam mind a két ebnél a szlalomba mert egész szépen vették az akadályt. Igaz Pami már igen csak fáradt volt nem is pörgött úgy ahogy szokott de szépen végig csinálta ő is a pályát.
Vasárnap meg csak repült elfele ez idő már észre se vettem és délután volt lementünk a partra fürdőzni egy kicsit majd délután 5 kor indultunk Eszlára. Sajnos Pamacstól könnyes búcsút vettem mivel anya nem engedi tovább a bent létét.
Összeségébe nagy jó volt a hétvége a csajok is szuperül produkálták magukat már csak valahogy nekem kéne fejlődnöm felvezetés terén mert hát nagyon gyengén megyek a pályán.

2012. augusztus 2., csütörtök

Ismét a tónál

Mai nap nagy része punyadással telt a nagy hőség miatt nem tudtunk nagyobb sétára menni reggel is el aludtam szóval a reggeli fárasztásnak is lőttek. Így ismét Vikit magammal ráncigálva és persze a két kutya kíséretében elindultunk a tóhoz a szokásos időben. Nem sokan voltak kint viszont egy ismerősünk Darius és gazdia kint voltak.Pamiék üdvözölték egymást egy kis terep szemle után előszedtem a lasztit és kezdtük a játékot Izzy persze mint mindig a vízparton járkált fel és alá.Majd Darius a gazdi biztatására bement a botért amit nagy csápolás követett hát nagyon nagy volt mint aki épp most készült meg fulladni. Ezt még egy jó párszor eljátszották majd megunta a dögszli de mire befejezték egy kisebb fa csomó úszkált a víz tetején. Lassan kezdtek elfáradni az ebek így kihívtam őket had száradjanak.Szerencsére nem kellet visszafele gyalogolnunk hanem kocsival elhoztak minket. Még a téren lent dobáltam a lasztit Izzynek majd Pami is új erőre kapott így hát neki is kellet dobálni. Jó sokan össze gyűltek most lent.Egy jó pár kör után elégedetten és fáradtan feküdtek el az ebek így indultam is föl.
Nah már most holnap megyünk a telkünkre szedtem is le pár pályát a netről hogy legyen mit majd kirakni. Remélem használhatóak lesznek a dogszlik. És sikerül pár jó kört futnunk.