2014. december 29., hétfő

Minden jó, de mégsem

Nos kezdem ott hogy nem történt semmi érdekes velünk már 3 hete nem tudta kijutni a sulira mivel mindig közbejött valami utazás,betegség,család látogatás így sajnos meglátszik Izzyn is telis tele energiával és habár igaz hogy gyakorolgatok itthon de az még se olyan.
 
Karácsony előtt pedig beütött a baj. Frenkinek megy a hasa. Eleinte úgy voltunk vele biztos csak átcsapta valami. De mikor már 3. nap se múlt a hasmas mentünk a dokihoz. Meg ultrahangozták bélgyulladás. Hú szuper.Egy jó pár napig antibiotikumot szedett de nem javult. Ezért most szombaton vissza vittük sajnos túl sok mindent nem tudtak segíteni mert nem volt labor hogy levegyük a vért ezért kapott még antibiotikumot.
Ma pedig vissze mentünk levették a vért nagy nehezen mivel a királyfi egy hisztérika. Sajnos még várjuk az eredményeket.

Viszont hogy legyen egy kis jó hír is Izzy megnyerte a lájkgyűjtős játékot ezért a csajos is elkísérte Frenkit az állat kórházba hogy átvegye a nyereményét.
Én válogathattam össze az ajándékokat. A bőség zavara hírtelen eluralkodott rajtam és nem tudtam mit választani. De végül is sikerült. Egy izületvédő kapszulát egy julius k-9 vízi tölthető "dummy"-t és már oly rég ki akartam próbálni a Bervacto rágó tablettát ezért ezeket választottam bár majd az utóbbit később fogom hasznosítani mikor szezonja lesz.



2014. december 12., péntek

Doki és gyakorlás

Múlthét péntekre volt időpontunk oltásra illetve az éves röntgen ellenőrzésre Izzy tüdeje miatt mivel fülesem néha néha befullad ami nem tudjuk miért történik és nem tudják az orvosok se megmondani. Viszont régen mikor nagyon súlyos volt akkor víz volt a tüdejébe de ennek semmi nyoma. Noh de ne ugorjunk így előre. Megérkeztünk a váróba egyből fogata is minket egy súly ellenőrzés ami számomra meglepő volt mivel a csajos most 10,4 volt pedig azt hittem hogy hízott de akkor csak a dundi bunda teszi. Megkaptak az éves oltását. Majd jött a a nagyobb dolog az rtg noh már ha csináljuk akkor csináljunk egy csípő ízületi szűrést. Ugye előtte már az ismerősünket kikérdeztem aki ismeri Izzyt hogy nem e kell altatni és persze az volt rá a válasz hogy nem szükséges úgy is lehet vele mindent csinálni. Ez be is igazolódott. A doktornéni is mikor végeztek a röntgenek mondta hogy akár műteni is lehetne olyan nyugiba feküdt akár hogy rakták.

Ahogy a fentiekben említettem a mellkasa tüdeje szép abban látszódnak az erek viszont annyi volt hogy egy kicsit a nyirokcsomói be vannak duzzadva de nem vészes. A csípőjével sincs semmi gond minden szép és jó. 


Ma pedig kimentünk Orosra a kertbe kicsit gyakorolni mivel a hétvégén nem leszek itthon és meg kell fárasztani egy kicsit az ebzetete. Minden jól ment ügyi volt figyelt pörgött így mindig a legjobbkor abba hagytuk játék és menjünk kicsit csatangolni.
Nem merem azt mondani hogy elfáradt de majd vasárnap ha hazajöttem biztos megyünk még egy jókora sétára.



2014. december 1., hétfő

Gyakorlós hónap

Egy kis összegzés az elmúlt időszakról. Túl sok esemény nem történt velünk gyakorlás megy ezerrel hibák kijavítása stb,séták és miegymás.
Ugye hogy be jön a hideg az agilitynek lőttek mivel a suliba többnyire leszúrhatós aksik vannak.
Így most megpróbálok nagyobb hangsúlyt fektetni az Őrző-védőre. Mivel Izzynél változó hogy mikor milyen lelkiállapotba van de mostanság vagyis olyan 2-3 hete tudom azt mondani hogy stabilan oda áll és fog persze még csak rongyozik. De számomra ez is nagy öröm mert tudom hogy honnan indultunk. Mivel egy kedves "kiképző" mindenképp a támadást akarta kihozni belőle és így teljesen megfélemlítette a kutyát ezért küszködések árán de most itt tartunk.
Azóta is rengeteget hurkázok itthon vele és próbálom átadni idegeneknek is hogy húzgálják ők is neki hogy csak a jó maradjon benne és a játék öröme.
 
Múlthéten pedig a két hősszúfülűvel voltam egy jó nagyot sétálni a szántók fele ugye vittem a gépet is mondom hátha lövök pár normális fotót de ahogy egyre kentibb sétáltam a városból úgy lett egyre sűrűbb a köd is. Így a fényviszonyok és szinte semmi nem akarta hogy fényképezzek.
De azért próbálkoztam. A két lökött meg egymást hajkurászták vagy épp a szagokat követték.