Hol is kezdjem bocsánat hogy eddig nem írtam de nem volt rá időm karácsony előtti készülődés főzés takarítás a ház kidíszítése. Szent estén még mindenki boldog volt és szeretett családi körbe ünnepelte a karácsonyt persze itt a kutyusokra is gondolok. Így tettünk mi is. Este vacsoráztunk majd ajándékoztunk. Izzyke nem kapott túl sok mindent csak egy füstölt fület amit a fressibe vettem neki piros szalaggal átkötve nagy örömmel rágcsálta el. Majd 25.-én még reggel boldogan mentünk le kutyázni Dáviddal. Este össze gyűlt a kis csapatunk. A kutyák játszottak a réten majd sétálni indultunk végig körbe a lakótelepen a rutinpályánál a kerítés mentén majd a Lobogón megálltunk egy kicsit és búcsúzkodtunk mindenki indult haza. Este csörög a telefon Tündi hívott minket hogy reggel Léna rosszul lett és elpusztult. Ekkor még az orvos is találgathatott epilepszia vagy méreg. Az házba a légkör teljesen megváltozott szomorúság és együttérzés. Majd később megint csörög a telefon Mileyka is rosszul lett beszállították a kórházba majd reggelre ő is eltávozott tőlünk ekkor az orvos már 8 kutyát tartott számon és mind Örökösről.
Én ekkor hálát adtam az égnek hogy Izzy nem állt le szimatolni füvet enni. Pedig megtehette volna még póráz se volt rajta mint a barátain. Mivel az is elég lett volna hogy beleszippant és már be is jutott a nyálkahártyájába és megtámadja a kis szervezetét.
Este már a rendőrség is járt a helyszínen ekkor még csak egy feljelentés történt másnapra összehívtuk az örökösi kutyásokat szerencsére Facebookon gyorsan terjedt a hír. Ezért 27.-én egy 50-60 fős gárda összegyűlt és addig zaklattuk a rendőrséget a katasztrófa védelmisket hogy több órás várakozás után csak kijöttek és elkezdtek intézkedni. Addig a PCAS Állatmentés
jóvoltából nagyábol körülhatároltuk hogy mi lehet ez az anyag (foszfátott tartalmazó permetszer re gyanakodtak) de ez csak egy tipp. Ezalatt míg mi kint voltunk a szemünk előtt a varjak hulltak elfele 2 haláltusáját vívta és volt több amelyik már nem élt találtunk egy elpusztult cicát is. Míg nem érkeztek meg a rendőrök addig felvették a jelenlévő érintettek adatait és kutyáik adatait ekkor 12 kutya volt aki már nem lehett velünk. Ajánlták hogy szájkosárral sétáltassuk a kutyákat mivel így nem tud érintkezni annyira a talajjal.
Így még aznap este el is indultunk a kis csonka csapatunkkal a Fressibe venni szájkosarat. Izzy eleinte nagyon utálta kaparta lefele magáról de mostanra már egész jól el van benne játszik a többiekkel .
Ma pedig megint hívott Tündi hogy menyük vissza a helyszínre mert jönnek a tvsek kellenek a tanuk. Már nem tudom anyagyára hallom mindenkitől a történetet de akárhányszor hallom és visszaemlékezek rájuk könnybe lábad a szemem és legszívesebben én is telenyomnám méreggel azt aki ezt tette tudja meg mit éltek át ezek a szerencsétlenek. És hogy a gazdájuk is vagy nem mégrosszabb amit Andi is nyilatkozta hogy inkább akit a legjobban szeret azzal történjen ez meg. Ekkor már 26 kutya halt meg.
Teljesen rettegésbe vagyunk hogy hol s merre vigyük a kutyát sétálni mert hallottunk olyanról is aki nem is vitte arra a kutyáját még is megtörtént a baj.
És hogy ne csak a rossz dolgokról beszéljek ma kaptam az egyik ismerősömtől egy nyírógépet így Izzynek a mancsiát megnyírtam hát.. mit nem mondjak gyorsan végeztem vele de ollóval szebbet tudok alkotni. Az is igaz hogy emberi hajvágó és hogy nekem se volt még a kezembe még hasonló eszköz sem.
TV2:

RTL:
16:05-től