Elég sok minden történt a verseny óta Pami vissza került Eszlára :S és most hétvégén jutottam ki hozzá az az mentünk ki a telekre. Apával útközbe találkoztunk mert jött a munkából hozott magával egy elütött fácánt amit útközbe sikerült nekik elgázolni. Míg kipakoltunk Pami körbederítette a terepet és kiszúrta a fácánt egész végig azt nyúzgálta a szájába hol ugatott neki hol a tollát tépte szóval kiélte kicsit a vadász ösztöneit. Este kicsit frisbeestem vele csak gurigáltam neki nagyon rápörgött így hát el is raktam. Másnap is előszedtem akkor már ugrált érte a magasba apa csinált is párképet a legtöbb el van mosódva. :S
Utána gyakoroltam egy kis engedelmest azt is szépen csinálgatja. Majd jött a vacsi és apával megint össze kaptam hála annak a nyomorult csontnak. Mert hogy a kutyák régen minden maradékot oda dobáltak én meg állandóan csak táppal etetném. Nah mondom jó van nem állok le vitatkozni szépen kisétáltam este és elmentem sétálni egyet Pamival. Ma pedig a szokásos pakolászás és indulás haza. Csak sajnos most már ki a telekre se fogunk járni mert le lett téliesítve minden ezért Pamit még ritkábban fogom látni :(. Nah de van jó hír is hogy szereztünk egy megbízható dokit és lehet hogy őszi vagy téli szünetbe ki is fogjuk vizsgáltatni megint. Ha anya segít össze szedni egy kis pezót :D
És hát jöjjön a képtáradat:
Kedvenc *_* |
standard |
És néhány kép még a versenyről