2013. május 22., szerda

Kelet régió kupa

Szombaton az az 18-án részt vettünk egy nagyon jó hangulatú kis versenyen.
reggel 8 kor indultunk persze hogy elkéstünk mert alig találtuk meg a helyet. Már javában mentek a zsenge futamok mikor leadtam a nevezésünket. Mire kipakoltunk már mehettem is pályát járni. Nagyon jó kis futós pálya volt. Pamit megörzésbe hagytam és elvittem magammal Izzyt és kezdtem bepörgetni vagy is csak szerettem volna mert a játékra nem pörgött nah akkor egy kis kajával sikerült valami buzgóságot felkelteni benne. Az első futamunkat sikerült egy megtagadással lefutnunk ami nem lett levideózva sajnos. Mire végeztem Izzyvel játszottam vele megitattam már szólítottak is Pamival én meg csak fogom a fejem hogy atyavilág be se melegítettem a kutyát. Valami iszonyatosan be volt rezelve Pami én meg ideges voltam tök jó párosítás csoda hogy a startnál helyben maradt. És egész szép lett volna a futamunk de az utolsó kúszónál gondolt egyet és elvégezte a dolgát. Ügyes vagy Pamikám no de nem baj ebből is csak tanultunk


Aztán pályaépítés bejárás következik a második jumping pálya. Itt már sikerült beosztani az időmet. Izzyvel megint egy megtagadással sikerült a pálya mivel a kúszó előtt azt mondtam neki hogy hopp ő meg tovább is szaladt a kúszó mellet.. Majd Pamit kicsit lehűtöttem mert volt kirakva egy kisgyrekeknek való homokozó és az vízzel fel volt töltve abba Pami belefeküdt majd labdáztunk és már szólítottak is. Egész jó tempóval ment de figyelmetlenségemre ugyan ott elrontattam ahol Izzyvel elhúztam a kúszó mellet a kutyát. De büszke voltam rá mert szépen figyelt rám.





A nap további részében csak szemlélődtünk és jobbnál jobb futamokat láttunk a K.O verseny nagyon tetszett legközelebb mi is nevezünk :D

Volt még behívó verseny ami így zárásképp nagyon jó volt.




Eredmény hírdetésnél már össze voltunk cuccolva és vártuk a végkifejletet.
Izzyvel kezdő mini összetettbe 3.helyezést sikerült elérni.
És ami a legmeglapőb volt számomra hogy Pamival is összetettbe 3.-ak lettünk.
Pedig az első futamunkba kizártak. És mi lett volna ha ott nem áll le wczni.


 

Összességébe nagyon nagyon jó nap volt pörgös verseny a kötélhúzó verseny is valami eszméletlen jó volt még így szemlélőként is.
Az ebekre meg nagyon büszke vagyok kitettek magukért. 

2013. május 13., hétfő

Események tömkelege

Sziasztok! Valahogy sosem sikerül olyan sűrűn bejegyzéseket írnom ahogy eltervezem nah de most pótolok.

Sajnos 20.án nem tudtam kimenni a kiállításra no de nem baj majd legközelebb.

21. Pedig voltunk a kutyás rendezvényen. Nagyon jó kis helyen volt egy lovas udvarban ahol minden véle állat volt lámától kezdve a struccig megtalálható volt minden :D Egy kis tó is volt a lovas udvarba vagy is hát elég nagy sajnos kutyát nem lehetett úsztatni. A rendezvény egy kis trükk bemutatóval kezdődött majd a szépségversennyel  folytatódott ahova mi is neveztünk. Lementek a a bírálatok volt egy kis ebédszünet majd folytatódtak  a programok. Következett az ügyességi verseny, a pályára raktak fel 7 bóját és 3 vagy 4 db cavaletti akadályt nos a feladat az volt h a bóják között szlalomozni az akadályok felett ugrani kellet majd egy ültetés fektetés helyben maradás és behívás volt. Hát nem kell részleteznem hogy ez nem okozott nagyobb gondott nekünk esetleg a bója volt az amit egyett nem sikerült megkerülni inkább felborította majd lecsatoltam a pórázról Izzyt és úgy küldtem előre ugrani majd ültetés helyben maradás még pluszba lefektetem meg felültettem és behívtam.  A nap többi része kissé unalmas volt kutya illetve ló kozmetikai bemutatója volt valami szabad idomítás szerű bemutató is volt és nagy nagy késsésel a nap végén az eredményhirdetés. Mindenki felsorakozott a pályán elösször a szépségverseny eredményeit mondták el  kategóriánként vissza felé a 3. Frenki lett :) :) ő egy tápot kapott és egy szedő kanalat. Mi a 2. lettünk mi is ugyan ezt kaptuk. az 1 helyezett pedig egy Mudi lett.
Az ügyességi versenyen már nem tudom ki hanyadik lett de mi lettünk az elsők kaptunk egy táptartó vödröt ebbe light tápokat egyet Frenkiéknek adtam  az ilyen kis csont alakú snack volt a másik egy royal canin jutifalat és virback vetcomplex táp amit Izzy nagyon szeret :) A nap végére a kutyák ki voltak nyúlva nah de még én is :)






A másik esemény pedig  a Nyíregyházi CAC lesz június 2.-án amin eredetileg úgy volt h bemutatózok Izzyvel valami kis dog dancing előadást de végül berezltem és vissza utasította. De viszont mi is szervezők vagyunk szóval így is úgy is ott leszek :D

Ezek után a sok jó után ugye kell hogy történjen valami rossz is április 30. Izzy rosszul lett. Vagy is egész nap bágyadt volt nem szaladgált semmi majd olyan délután négy fele odafeküdt mellém és ahogy simiztem a hasát nem tetszett hogy olyan meleg megmértem a lázát 40°C volt. Este nagy dilemmába volt anya mivel hónap vége de még is csak úgy döntöttünk hogy irány az orvos jól is tettük mivel Izzy babéziás lett 2 hét után jött ki rajta mert akkor volt benne utoljára kullancs. ekkor már 43,5°C a láza persze ez már este 9 kor volt a rendelőbe kapott lázcsillapítót megkapta az ellenszert, az ellenszernek a mellékhatást csökkentő szurit is. Nagyon jol viselkedett a spancikám mikor izomba adták neki meg se nyikadt lefogtuk de még meg se rándult utána
Másnap már jól volt sántikált egy kicsit de ha játszani támad kedve el is felejtette a fájós lábát. 

Kirándulni is voltunk Május 5.-én  Regécen a hegyekbe felmásztunk a Regéci várhoz ott bóklásztunk több mint 1 óra hosszát Izzyt egyszer se fogtam meg végig szabadon volt a várba is pedig voltak egy páran főleg mikor egy osztály jött föl.


Nah de a legnagyobb hír vagy is számomra hogy megyünk Debrecenbe a Kelet régió kupára ahova jön Pami és Izzy is egyaránt. Persze még mindig kezdő kategóriába indulunk.



Még van egy kis titkolni valóm de ezt majd ha itt lesz az ideje akkor írom meg. :)

Délután jövök még egy bejegyzéssel mivel a hétvégén voltunk a kertbe és gyakoroltunk is.